2013. augusztus 26., hétfő

10.Rész

Sajnálom a késést és a rész se lett a legjobb DE csoki fesztivál volt pont előttünk és azon voltam.
Remélem megértitek!Köszönöm a 39 feliratkozót.Nagyon jó lenne ha összegyűlne a 40*-*
Ja és figyelem a részbe lesznek trágár szavak és durvább részek is FŐLEG A VÉGE !!Saját felelősségre olvasd!Tudom kicsit talán durva lesz de szerintem így izgalmas.
Köszi!Jó olvasást!♥


Fél órával később.

-Mit tud az apámról?-kérdeztem miközben farkas szemet néztem egy magas öltönyös fickóval.
-Mindent meg fogsz tudni ha eljön az ideje.-mondta nyugodt hangnemben majd helyet foglalat egy széken.
-Nem vagyok 10 éves!Ne kezeljen úgy mintha hülye lennék!-mondtam mire összenézett az egyik őrrel.
-A nevem Rob.-mondta majd kezet nyújtott nekem.
-June.-mondtam unottan majd megráztam a kezét.
-Ha hallani akarod apád történetét akkor a barátodnak ki kell mennie.-mondta majd Zaynre nézett.Rá néztem mire ő csak bólintott és elindult kifelé.Meglepetésemre a két őr aki eddig Rob mellett állt Zayn után mentek.Tehát nem bíznak bennünk.
-Miért kellett kimennie?-kérdeztem majd az ajtóra néztem.
-Ezek bizalmas infók nem hallhatja akárki!-mondta komolyan.Igazából fogalmam sincs hogy mit akar mondani.Az is megfordult a fejembe hogy ez egy csapda.
-Mióta dolgozol te Billnek?Az apád ezért sose fog megbocsájtani.-mondta majd a fejét csóválta.
-Megbocsájtani?!Ezt most nem mondta komolyan!?Nem akarom látni az apámat!Számomra ő már halott!-mondtam felháborodva majd az ajtó felé indultam.
-Van valami amit tudnod kell June!-mondta majd a csuklómnál fogva visszahúzott.
-Hiba volt eljönnöm!-tudtam le ennyivel majd kihúztam a kezem a szorításából.Kirohantam az ajtón egyenesen az udvarra.
-ZAYN!ZAYN!-kiabáltam remélve hogy meghallja.Ahogy befordultam a gyár sarkán megláttam őt és még 2 őrt.A falnak nyomták és próbáltak valami információt kiszedni belőle.Gyorsan körbenéztem és kerestem valamit amivel elterelhetem a figyelmüket vagy valami...Megpillantottam a célnak megfelelő eszközt.

Az egyik őr háta mögé surrantam és leütöttem a kezemben lévő lapáttal.Szerencsémre elég jó helyen találtam el mert a földre rogyott.Több se kellett a másiknak.Egyből elengedte Zaynt és engem pedig megütött.A földre estem az orromból pedig ömlött a vér.Miközben az orromat töröltem próbáltam felállni.Több kevesebb sikerrel.Mire pont felálltam valaki a könyökével a hasamba ütött.Én ismét a földön kötöttem ki.Átkozom a pillanatot amikor ez a tuskó megszületett.Hirtelen valaki nekem jött és hátraesett pont mellém.Próbáltam az illető felé nézni de a hasamba szúró fájdalom miatt nem nagyon tudtam.
-June jól vagy?!-kérdezte egy ismerős hang majd a karomnál fogva felhúzott a földről.
-Nem éppen.-mondtam majd megpróbáltam megállni a lábaimon.
-Tűnjünk innen!-mondta majd az előttünk heverő férfi zsebéből kihúzott egy kulcs csomót.
-Honnan tudtad hogy ott vannak?!-kérdeztem miközben a kulcsokra mutattam.
-Már akkor kifigyeltem amikor te bent maradtál azzal a hapsival.-mondta mire én csak 'ó'-ztam egyet.Még mindig szörnyen fájt a hasam.Amíg én szenvedtem Zayn kinyitotta a kaput.Intett hogy menjek utána de egyszerűen nem tudtam.A hasamba éles szúrást éreztem és a földre rogytam.

                                                     ***

Harry szemszöge.

Mivel elvesztettem a Zaynhez és Junehoz való nyomot elindultam vissza a 'bázisra'.Tudom hogy Bill nem fog örülni neki de ez van.De biztos vagyok benne hogy Zayn okkal tette amit tett.Tuti hogy nem megszökik vagy ilyesmi.Kissé csalódottan parkoltam le a kocsit majd szálltam ki belőle.Felmentem a lépcsőn egyenesen Billhez.Kopogtam az ajtón majd a választ meg se várva bementem.
-Harry hát itt vagy!-mondta lelkes hangon.ha megtudja hogy elvesztettem Zayn-ék nyomát biztos nem lesz ilyen lelkes.gondoltam magamba majd leültem Billel szembe.
-Hogy ment?Ideküldenéd Zaynt?!-mondta miközben összecsapta kezeit.
-Ami azt illeti..elvesztettem a nyomukat amikor bekanyarodtak egy kisebb utcába.-mondtam mire Bill megvető pillantással nézett rám.Szinte már majdnem leköpött.Nem tudom miért vár el tőlem mindent.
-Ez az egy feladatod volt és még ezt is elbasztad!Gratulálok Harry ügyesen megcsináltad!-üvöltözött lekezelően.Eddig sose akadt ki ha valamit nem sikerült megcsinálnom.Ha Juneról volt szó mindig hamarabb elborult az agya.De nem tudom hogy miért.
-Miért érdekel annyira June sorsa?-kérdeztem mire megfagyott benne a vér.Az arca még az eddiginél is komolyabb lett.Lassan hátrált majd leült a székre.Wow...Most már tényleg érdekel ez az egész történet.

June szemszöge.

A fő úton mentünk de azt nem tudom hogy hova.Sikerült eljönnünk a gyárból de azóta 2x hánytam vért.A hasam megállás nélkül fáj.
-Zayn hova megyünk?-kérdeztem alig hallhatóan.Elsőnek nem akart válaszolni de végül csak rávette magát.
-Vissza Billékhez..-mondta szintén halkan.A pupilláim kitágultak és a szívem hevesen kezdete le verni.
-Én nem megyek oda!!-kiabáltam és a kocsi ajtaját kezdtem el cibálni.Gondoltam hogy Zayn elővigyázatos volt és bezárta..
-Ne rángasd!-mondta majd egy pillanatra rám nézett.
-Zayn állj meg!!Ki akarok szállni!-üvöltöztem még mindig de őt nem nagyon hatotta meg.Sőt..inkább csak még gyorsabban mentünk.Nem értem miért akar visszamenni oda.Most ő is elmehetne!De láthatóan ő nem akar.
-Miért akarsz visszamenni?!-kérdeztem enyhe megvetéssel a hangomban.
-Te ezt nem érted June!Ez nem olyan dolog ami elől elmenekülhetek!-mondta olyan komolyan amilyen komolyan csak lehetett.Nem tudom miért de elhittem azt amit mondott.Mintha arra célozna hogy a múltad elől nem menekülhetsz..De hát nekem is van múltam és valószínű hogy neki is elég sötét.
-Miért dolgozol neki?-kérdeztem mikor már sikerült belenyugodnom a tudatba hogy újra Bill elé kell állnom.
-Nem a te dolgod June!-vágta rá egyből.Miért lesz ilyen ideges ha a múltjáról kérdezem?
-Miért menekülsz a múltad elől?-kérdeztem mire egyre erősebben markolta a kormányt.Nem válaszolt de inkább hagytam az egészet.Nem akartam még egy vitát.Ez már így is túl sok volt nekem egy éjszakára.

Zayn leparkolt az épület elől majd intett a kapusnak hogy engedjen be minket.A srác vetett Zaynre egy gyilkos pillantást-gondolom azért mert leütötte-majd kinyitotta a kaput.Most hogy itt vagyunk még jobban fájt a hasam.A szívem a torkomba dobogott.Annyira nem is magam miatt izgultam hanem inkább Zayn miatt.Tudom hogy elrabolt és bunkó volt velem de ennek ellenére ma eléggé kedves is.jó nem az ide tartó úton..De nem akartam hogy baja legyen hisz az miattam lenne.
Nyeltem egy nagyot majd elindultam befelé.Lassan-tényleg nagyon lassan-mentem felfelé a lépcsőkön.Amikor beértem a 8 emelet ajtaján nekimentem valakinek.Lassan felnéztem és találkoztam Harry égető pillantásával.
-Szörnyen nézel ki.-mondta flegmán majd elállt az utamból.
-Úgy is érzem magam..-mondtam alig hallhatóan.Elindultam a folyosón Zaynnel és Harryvel a nyomomban.Félve de benyitottam az ajtón és beléptem a tágas helységbe.Persze hogy Bill már bent volt és kényelmesen el folt terpezkedve a vadi új kanapén.Beljebb mentem majd megálltam előtte.
-Csalódtam benned Zayn.-kezdte a mondandóját Bill.Időközbe Harry is megjött és leült a kanapéra.Egyfolytában engem nézett.Már épp szólni akartam amikor Bill megszólalt.
-Merre jártatok?-kérdezte meglehetősen kedvesen és nyugodtan.Ami engem nagyon meglepett.
-Te most tényleg kedvesen szóltál hozzám?-kérdeztem miközben vágtam egy elég hülye fejet.
-Mi lenne ha te inkább most befognád a pofád?!-mondta már cseppet se kedvesen.Na eddig tartott..
-Mi lenne ha te most megdögölnél?!Egy ilyen faszfejnek mint te a pokolba lenne a helye!-mondtam nyugodtan majd gúnyos mosolyra húztam a számat.Harry álla szinte már a padlót súrolta.Mind a ketten le voltak döbbenve.Igazából még én is meglepődtem a szavaimon.Tudtam hogy ezt nem fogom megúszni pofon nélkül.
-Ő ezért még mocskosul megfizetsz!-kiabált majd felállt és elém lépett.Nem hagyhattam annyiban...én is felálltam és a szemébe néztem.
-Két választásod van.Vázolom őket!
-Szóval egy;kérj bocsánatot de légy meggyőző!Kettő;Ha nem teszed meg akkor ma eltölthetsz egy éjszakát Harryvel!-mondta én pedig felnevettem.Nagyon megfélemlített tényleg..
-Sose kérek bocsánatot!Főleg nem ilyen férgektől mint te.-mondtam majd leköptem.Óó..Azóta már vagy 100x megbántam.Zayn csak tátott szájjal figyelte az eseményeket.Nem tudom hogy honnan jött a nagy bátorság de most vége lett.Kezdtem beszarni...Ha belegondolok az estébe Harryvel..Gondolom nem társasozni fogunk.!
-Óó..Ezt igazán nem kellett volna!-ordította majd Harryre nézett aki egyből felállt.A hátam mögé lépett és a kezeimet a hátamhoz szorította.Eléggé fájt mert szinte kicsavarta a kezemet és még erősen is szorított.Pluszba a hasi fájdalmaim még megvoltak.
-Ha azt akarod elérni hogy megbánást érezek..hát tudnod kell hogy nem nagyon jön be.-mondtam még mindig gúnyosan vigyorogva.Elvégre megölni csak nem ölhet meg.Ha megakarna akkor már megtette volna.
-Jobban járnál ha visszafognád magad.-suttogta rekedtes hangon a fülembe Harry.Kirázott tőle a hideg.
-Igenis apu..-mondtam vinnyogós hangon mire Harry a nyakamhoz hajolt és szívni kezdett egy pontot majd megharapta.Eléggé fájt de valahogy a hasamban lévő szúró érzés elnyomta.De azért egy kisebb nyögés kijött a számon.Bár nem láttam de biztos voltam benne hogy Harry mosolygott.Végre kicsit enyhített a szorításából.

-Holnapra olyan izomlázad lesz hogy fel le bírsz majd kelni.-motyogta ismét a fülembe a szavakat.Hirtelen elengedte a kezemet.Én egyből előrekaptam őket és a csuklómon lévő piros foltokat kezdetem dörzsölni.
-Tedd vissza a kezed!-utasított Harry de mint aki meg sem hallja elengedtem a fülem mellett.
-Hallod!Tedd hátra a kezed!-emelte fel a hangját.De én csak mosolyogni tudtam rajta.Mivel Bill elment valahova Zaynnel ezért gondoltam kicsit odateszem magam.
-Kényszeríts.!-suttogtam olyan sexy hangon amennyire csak lehetett.Harry közelebb jött és ágyékát a fenekemnek nyomta.Elseperte a nyakamtól a hajamat majd csókolgatni kezdte ismét.A testemet átjárta a bizsergés.A szívverésem felgyorsult és a hasamba a szúró érzés elmúlt.
-Te akartad.-mondta kicsit hangosabban és rohadtul beindított mély hangja.Még közelebb jött ha egyáltalán az még lehetséges.
-Valaki nagyon felizgult..-mondtam célozva dudorodó férfiasságára amit a fenekemnél éreztem.Harry csak morgott egyet majd kezei a pólóm alá siklottak.Eléggé ribancnak éreztem magam.Elvégre egy olyan srácnak hagyom hogy tapizzon aki elrabolt és bunkó velem.De nem érdekelt a tudat..Csábított a tetkós és pircinges srác.Közben a kezei a mellemre vándoroltak majd belemarkolt mire felnyögtem.
-Valld be tetszem neked!-suttogta a fülembe.Kihúzta a kezeit a pólóm alól majd a fenekembe markolt.
-Mondnám de nem szeretek hazudni!-suttogtam majd szembe fordultam vele.Mosolyra húzta a száját a kijelentésemen.A számhoz hajolt hogy megcsókoljon de elfordítottam a fejemet és így csak az arcomra ment a puszi.
-Most komoly?!Nem hagyod hogy megcsókoljalak?!-kérdezte miközben enyhén felnevetett.Én csak megvontam a vállamat.Pedig lehet ez az utolsó alkalom hogy megcsókolhatom.A derekamnál fogva húzott közelebb magához és próbált újra megcsókolni.Én ismét elfordítottam a fejem de épp úgy hogy a szám sarkára adta a puszit.Tudtam hogy ezzel az idegeire megyek de én élveztem a helyzetet.Harry ismét nevetni kezdett.Ó Istenem még aranyos is amikor nevet.De mi a fene ütött belém?!
-Csókolj már meg az Istenért June!-mondta majd erősen belemarkolt a fenekembe.Hát miért ne?!Odahajoltam hozzá majd finoman megcsókoltam.Nyilván nem erre számított..mert egyből szenvedélyesen kezdett el csókolni.Beleharaptam alsó ajkába majd elhajoltam tőle.
-Valaki nagyon beindult.-mondtam majd elmosolyodtam.Élveztem hogy ezt váltottam ki belőle.
-Na jó elég a szórakozósból!-mondta majd felkapott az ölébe és kivitt a helységből.Nevettem egy sort majd megcsókoltam.
-Nem várhatnál ezzel addig még beérünk a szobámba?-motyogta a számba.Beletúrtam göndör fürtjeibe és a fülcimpáját harapdáltam.Majd haladtam lejeb.A nyakát kezdtem el csókolgatni majd szívni.Erősen szívtam mire felszisszent.Nem zavartattam magam tovább csókolgattam a nyakát majd hirtelen megharaptam.
-Cseszd meg June!-mondta mire elhúzódtam a nyakától és mosolyogni kezdtem.
-Túléled!-mondtam röhögve majd leugrottam az öléből és bementem a szobájába.

Épp hogy beértem Harry letámadta a nyakamat.
-Bezártad az ajtót?-kérdeztem miközben próbáltam elszakadni tőle.
-Igen.-tudta le ennyivel majd az ágyra lökött.Nem tudom miért mentem be egyáltalán ebbe az egészbe de most már nem volt visszaút.Mire feleszméltem Harryn már csak egy boxer volt.Mivel én voltam a soron ezért én is vetkőzni kezdtem.
-Készülj fel mert ezt sose fogod elfelejteni!-suttogta csábítóan a fülembe majd a nyakamat kezdte el csókolgatni.

Remélem tetszett a rész!:-)Komizzatok és pipáljatok ♥:*

12 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett, alig várom a kövit :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó rész lett :)))) siess lécci kovivel <333 :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó rész lett, imádtam!!! Hozd a kövit minél hamarabb! ;)

    xx

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó! Hamar új részt!! :D

    VálaszTörlés
  5. Igen, johet az FB csoport! :D
    Annyira nem is volt durva :'D En mar hozza szoktam :DDDD

    VálaszTörlés
  6. Ma találtam rá a blogodra , és imádom *-* Nagyon jó az alapsztori , és ahogy megfogalmazod... Zseniális :) Várom a kövit
    xoxo ƒℓ๑ω٤٢ ฿.†

    VálaszTörlés
  7. imádom *-----* gyors kövit *------*

    VálaszTörlés
  8. Uhhahhuhhh*-* ez valami k.rva jó:DDDD SIESS A RÉSSZEL:3 imádlak<3

    VálaszTörlés
  9. kib*szott jóó imádooom b*sszus húúúú...köviit :33

    VálaszTörlés
  10. Wow!*-* Köszönöm mindenkinek♥♥Imádlak titeket!:-)♥

    VálaszTörlés